Mert utazni jó, utazni érdemes...

Győr valóban az angyalok városa?

Amikor sok-sok évvel ezelőtt Budapestre költöztem és muszáj volt felfedeznem a várost ahhoz, hogy boldogulni tudjak, felültem 1-1 buszra és villamosra és végigutaztam a teljes vonalat. Ezzel nem csak a a fővárost ismertem meg, hanem a tömegközlekedést, a megállók pontos helyét is, és ez a tudás nagyon jól jött a következő 14 évben.

Győr, Széchenyi tér

Győr, Széchenyi tér

Most egy új lakóhelyen, Győrben próbálkozom hasonlóval, de ezúttal már nem buszról akarom nézegetni a várost… Nemrég egy rendhagyó városnézésen, ún. Angyalsétán vettem részt a Gyere Győrbe szervezésében, ahol amellett, hogy sok érdekességet megtudtam a város történelméről, felfedeztünk Győr angyalos műemlékeit, szobrait is.

“Az angyalok a zsidó, a perzsa, valamint a keresztény és az iszlám hitvilágban szerepelnek, de vannak előzményeik a pogány hitekben is. A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.”

Sétánk első állomása a Szent Mór Bencés Perjelség Makovecz Imre által tervezett diákkápolnája volt, ahol az üvegből készült kupola felett két hatalmas angyalszoborra lettünk figyelmesek.

img_7504

A szobrok készítője, Péterfy László ezt az ábrázolást Wim Wenders két nagysikerű filmjéből filmjéből merítette: a Der Himmel über Berlin – Berlin fölött az ég (1985) és az In weiter Ferne, so nah! – Távol és mégis közel (1993) című alkotásokból. Érdekesség, hogy a háztetőkön lévő szobrok a közeli utcákból is jól látszanak, bár kétlem, hogy sokan észrevennék, miközben sétálnak.

img_7505

A Loyolai Szent Ignác Bencés templomban Őrangyal-kápolnát is találunk, sőt, az orgona tetején is felbukkantak az angyalszárnyak.

img_7511

img_7512

Úton a Bazilika felé Szent László vonatkozásában is láttunk angyalábrázolást:

img_7514
 
És persze a Nagyboldogasszony-székesegyházban (Bazilika) is találkoztunk hatalmas szobrokkal:
img_7518
 
img_7520
 
Hazánk harmadik legértékesebb ereklyéje, Szent László hermája is tartogatott meglepetéseket, a kápolnában lévő Apor Vilmos síremléke fölött is különleges angyalábrázolást találtunk:
 
img_7522
 
Ez természetesen csak egy töredéke annak a rengeteg műalkotásnak, amik lépten-nyomon felbukkannak Győr belvárosában. Érdemes tehát nyitott szemmel járni más városokban is, hiszen az angyalok köztünk járnak 😉
 
img_7494
 
“Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.” (Wass Albert)

***

Ha tudtok más városokban szervezett különleges városnéző sétákról, írjátok meg emailben vagy kommentben! Ismerjük meg együtt hazánkat!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal, is, további érdekességekért pedig csatlakozz facebook oldalamhoz:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mertutaznijó Cafeblog says: (előzmény @Kaufman Ili)

    Szia Ili, köszi a soproni tippet, megjegyzem magamnak Tamás nevét 😉 Éva hajós kirándulása nekem is tervben van, jó, hogy megerősítetted. Kellemes ünnepeket kívánok! Niki

  2. Kaufman Ili says:

    Szia!
    Sopronban Taschner Tamásnak vannak különleges sétái, ajánlom azokat is.
    Csobay Éva sétáit én is imád)nám), a nyáron a hajós útján voltunk, nagyon élveztem azt is.
    Nagyon jó a blogod! Hajrá 2017!
    Ili


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!