Mert utazni jó, utazni érdemes...

Kubai szivargyárak és dohányültetvények nyomában

Noémi kubai élménybeszámolójának 3. részében a karibi szigetország szivargyáraival, illetve dohány-, cukornád- és kávéültetvényeivel ismerkedhettek meg. Fogadjátok szeretettel!

***

⇒ Vinales 

Kubai tartózkodásunk legnyugatabbra fekvő települése. A gyönyörű völgyben, mely elsősorban a dohánytermesztéséről híres, egy kb. négyórás túrán vettünk részt. Másztunk sziklákon, gyalogoltunk a dohány- és kávéültetvényeken át, találkoztunk lovakkal és lovasokkal, láttunk teheneket, kecskéket és mindenféle madarakat (pl. egy csomó keselyűt, amint egyfolytában körözve elhullott állatokat keresgélnek), meg pár nagyon édes kismalacot. 

Első pihenőnk Antonionál, egy idős, de nagyon aktív bácsinál volt, aki a családjával él. Megmutatta nekünk, hogy a kávé terméséből hogyan nyerik ki a kávébabot, hogyan pörkölik, majd darálják meg és meg is kóstolhattuk, mert épp frissen főtt. Kérésemre megengedte, hogy körülnézzek az otthonában. Hihetetlen az a leleményesség, amivel az egyszerű körülményeik között feltalálják magukat. 

Ismételt kiadós gyalogolás utáni következő állomásunk Julionál, a fiatal dohánytermesztőnél volt. Itt a következőket tudtuk meg: 

  • a dohány magja icipici
  • előnevelik a növényt, utána palántázzák ki a szabadföldbe
  • 3 hónap telik el a betakarításig
  • csak télen tudják termeszteni, mert nyáron túl meleg van hozzá
  • a növény felső leveleiből, melyeket sok napsütés ér, erősebb dohány lesz, mint az alsó levelekből
  • a dohánytermesztőknek a termés 90 (!) %-át be kell szolgáltatniuk az államnak, a többivel szabadon rendelkezhetnek

Julio elárulta családjának receptjét:

  • miután a dohánylevelek kiszáradtak (ezt a műveletet egy erre a célra készült épületben végzik), fermentálják azokat úgy, hogy vizet forralnak cukornád, méz, ananász, guava és rum hozzáadásával. Leraknak egy réteg szárított dohánylevelet, bespriccelik a főzettel, újabb réteg dohánylevél, azt is benedvesítik és így tovább. Aztán pálmalevelekkel betakargatják az egészet és egy évig állni hagyják.
  • ezt követően készítik belőle a szivart

Amikor meggyújtják a szivart, ízlés szerint belemártogatják mézbe vagy rumba, esetleg kávéba.

Kubaiak “egzotikus” almát esznek

Amikor újból felkerekedtünk, vezetőnk újabb növényekkel és azok felhasználásával ismertetett meg bennünket. Számomra nagyon vonzó, amilyen természetességgel nyúlnak fűhöz-fához a betegségeket, kisebb-nagyobb problémákat kezelendő. Megtudtuk azt is, hogy túravezetőnk egészen nagymamája 2 hónappal azelőtti haláláig – aki 101 évesen hunyt el és mellesleg nagyon szerette a szivart – egy ötgenerációs családban élt. Azóta szüleivel, gyerekeivel és unokájával lakik együtt.

Túránkat egy erdőszéli kunyhónál egy koktéllal zártuk. Csodálatos kirándulás volt.

 

⇒ Trinidad

Trinidad felé először autópályán, majd egy kétsávos főúton vezet az utunk. A főutat kétoldalt cukornádültetvény szegélyezte, és meglehetősen erős volt a forgalom. Az utolsó 50 kilométert a parti úton tettük meg, jobbunkon terült el a tenger.

Trinidad a világörökség része, ezért is nagyon látogatott. Rengeteg turistabusz várakozik a kirándulókra, a belváros macskaköves utcái pedig tele vannak csoportosan vonuló turistákkal.

Magánszállás Trinidadban

Szállásunk mesés.

Ismét magánszállás, egy kb. kétszáz éves házban, melynek földszintjén egykor patika működött. A tulajdonos a patikus leszármazottja. Két szobát adnak ki, a többi helyiséget a család használja. A régi-régi berendezés, a mindenhol fellelhető egykori használati tárgyak, a patikában használt eszközök, a családi fotók között úgy éreztem, mintha visszaforgatták volna az idő kerekét. Az emeleti szobánk is olyan volt, mint egy múzeum. Ráadásul egy kis terasz is tartozott hozzá, gyönyörű kilátással.

A városban nagyon színes házak vannak, a földszinten mindenhol rácsok, melyeken át bepillantást nyerhettünk egy-egy lakásba. Láthattunk hintaszékben ücsörgő férfiakat, csacsogó kislányokat és még egy férfit is, aki egy feldíszített műfenyő mellett zongorázott. A belvárosban rengeteg a bár, mindenhonnan szólt a zene.

Élelmiszerjegyért sorban álló helyiek

A városnézést ún. bicitaxival ejtettük meg, ami tulajdonképpen egy biciklis riksa és nagyon közkedvelt a helyiek körében is. A rázós macskaköveket elhagyva magunk mögött tudhattuk a turisták terepét és átléptünk a helyiek hétköznapi életterébe, ahol az „igazi” élet zajlik. Az elegáns koktélokat kínáló bárokat felváltották a talponállók, ahol mindössze rum és dohányáru volt kapható. Éttermek és szuveníreket kínáló üzletek sehol, ám élelmiszerjegyért sorban álló emberek, illetve boltok, ahol azokat beválthatják, annál inkább.

Belvárosi forgalom

Pici zöldség-, hentesüzletek, melyek egy ablakból állnak, aminél történik a kiszolgálás és egyben kirakatként is funkcionál. Megtudtuk, hogy a hentesboltnál azért van az ablak alatt egy kis ajtó, mert reggel ott sétál be a malac. A saját lábán. Aztán bent feldolgozzák és kikerül az ablakba. Hűtő nincs, ezért egy nap egy malac – amíg a készlet tart.

Munka a szivarüzemben

Itt is jártunk egy szivarüzemben, ahol engedélyezték a fényképezést is. Az üzemben van egy üvegfalú helyiség, ahol a „szpíker” ül, akinek az a feladata, hogy mindenféle történeteket felolvasva szórakoztassa a munkásokat.

Cukornádvölgy

A város környékén van a cukornádvölgy, ahol betekintést nyerhettünk néhány korabeli ültetvény életébe. Kis képzelőerővel megelevenedett előttünk a gazdag ültetvényesek és rabszolgáik élete, valamint a cukornád feldolgozásának és szállításának folyamata. Egy-két valamikori birtokon még állnak a tornyok, amelyekből a napi 18-19 órán át munkájukat végző rabszolgákat tartották szemmel, hogy szökésüket megakadályozzák.

A gazdagon berendezett főépületekben a birtokos akkor tartózkodott, amikor az aratás után megkezdődött a feldolgozás, egyébként a városi rezidenciát használták. Ma a völgyben már csak mutatóban van néhány cukornádültetvény.
Amikor az 1800-as évek vége felé a rabszolgák felszabadultak, már nagyon költséges lett volna munkaerőt találni a munkavégzésre, így ekkor már Európa és Amerika is versenyképessé vált a termelés költségeit tekintve. Ez a kubai termesztés visszaesését vonta maga után.

Életkép utazás közben

Vezetőnktől, Danieltől rengeteg dolgot megtudtunk a kubaiak életéről egy kiadós beszélgetés során, az egyik régi birtok melletti büfében egy pohár cukornád-juice mellett. Elmondta, hogy miért szeret Kubában élni, hogy büszke az országára és azt is megosztotta velünk, hogy mi az ő álma. Az ő álma, hogy lásson havat, felhőkarcolókat és egy bevásárlóközpontot.
Nagyon jó beszélgetés volt és megint egy csomó párhuzamot véltünk felfedezni az ottani, és az itthoni “régi” rendszer között.

⇒ Las Terazzas 

Úton Las Terazzas felé útba ejtettük Pinar del Rioban a szivargyárat. Az üzem épülete eredetileg kórháznak készült, később iskola és börtön is működött benne. 1960 óta gyártják ott a szivarokat kb. 140 alkalmazottal. Egy szivar rengeteg kézen átmegy, mire elkészül. Napi norma van, amit mindenkinek teljesíteni kell, a minőségellenőr folyamatosan körbejár és ellenőrzi a szivarok hosszát, vastagságát.

 

Las Terazzas tulajdonképpen egy állami kísérleti projekt szüleménye. Az itt élők eredetileg mezőgazdaságból éltek kb. 1971-ig, amikor erdőtüzek és talajerózió pusztított a vidéken. A kormány egy mentőprogramot talált ki: kb. ötezer hektáros területen hihetetlen mértékű fásítással, a flóra helyreállításával UNESCO-konform bioszféra-rezervátumot hoztak létre. Ezután a vidéket Nemzeti Parkká nyilvánították. Épült egy szálloda a turistáknak, az itt élő közel ezer embernek pedig csinos kétszintes, komfortos panelházakat húztak fel. Las Terazzas lakosai kivételezett helyzetben vannak: a mai napig nem kell fizetniük a vízért, áramért és gázért sem, és szinte kivétel nélkül a minden kubai által áhított turizmusban dolgoznak, így fizetésük egy részét a konvertibilis pesóban kapják. Ehhez jön még a borravaló, ami egy nap alatt akár az egyhavi átlagfizetést is elérheti.

A település nagyon idilli.

A házak között kapirgáló tyúkok, legelésző bárányok hangoskodnak. Az élet pedig szinte olyan, mint egy kibucban. Az embereknek nagyon bensőséges viszonya van egymáshoz, úgy élnek együtt, mint egy nagyon nagy család.

Részt vettünk egy kiránduláson a Nemzeti Parkban, melynek során megnéztük egy régi kávéültetvény maradványait, ahol még látható az egykor a rabszolgák számára kialakított „odúk” néhány oldalfala, a főépületben pedig étterem működik. Banos del San Juan természetes fürdőinél (a folyómederben lévő szikláknak köszönhetően kis vízesések, medencék alakultak ki) ebédeltünk.

Délután Las Terazzas egy kis kávézójában a kávé megrendelésénél elhangzott a következő kérdés: „R-vitaminnal kéri?” Értetlen arckifejezésünket látva érkezett a magyarázat: „Rummal vagy anélkül?” 🙂

Fotók és beszámoló: Lachout Noémi

***

Ha lemaradtatok az előző részekről, itt elolvashatjátok: 

1.rész: Jegyrendszer, üres polcok és színes autócsodák Kubában

2. rész: Karibi életérzés vár Kuba legnagyobb városaiban

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal, is, további érdekességekért pedig csatlakozz facebook  vagy Instagram oldalamhoz!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!