Mert utazni jó, utazni érdemes...

Kalandozások Fidel Castro és Che Guevara országában

Noémi kubai élménybeszámolójának 4., utolsó előtti részében a két nemzeti hős, Fidel Castro és Che Guevara nyomába eredünk. Fogadjátok szeretettel!

⇒ Santo Domingo és Sierra Maestra

Úgy tűnt, hogy az ország keleti felében valahogy sokkal rosszabbak az utak. Egyszer csak minden előzetes figyelmeztetés nélkül elfogyott az aszfalt a kerekek alól és csak törmelékekkel borított út vezetett tovább. Előfordult, hogy meg kellett állnunk, hogy megvizsgáljuk, merről hajtsunk bele úgy a kikerülhetetlen kátyúba, hogy anélkül sikerüljön átjutni rajta, hogy felhasítanánk az olajteknőt.

Egyszer csak elfogyott az út…

Granma tartományon át haladva mindenhol Castroék kicsit félresikerült partraszállását méltatták feliratok, óriási plakátok, installációk. Úticélunk a Sierra Maestra vidéke volt, ahol a Granma nevű hajóval partot ért és életben maradt maréknyi lázadó bujdosott a Castro fivérekkel és Che Guevaraval az élen.

Amint elértük a gyönyörű erdővel borított hegyvidéket, az utak még az addiginál is rosszabb állapotban voltak. Az út mellett lángolt a növényzet. Ez megszokott látvány, szinte mindig láttunk néhány fekete füstoszlopot, ha körbe néztünk. Nem beszélve az IFA-k, Kamazok, ZIL-ek által kiokádott szennyről.

Egymás után haladtunk át a kisebb falvakon, ahol csak lépésben tudtunk gurulni. Nem csak az út katasztrofális állapota miatt, hanem mert kutyákat, kecskéket, tyúkokat és kiscsirkéket, lovakat kellett kerülgetni. Az út kanyargós, meredek emelkedők-lejtők tarkítják. Autónk lejtmenetben, egyesben sem fékezett, hegynek fel pedig padlógázzal egyesben 8 km/h volt a végsebesség. Az út egyik felét méretes kőgörgetegek blokkolták. Végül (280 kilométer és öt és fél óra múlva) megérkeztünk Santo Domingóba, ahol kb. százan élnek és a környező tanyákkal együtt is talán ötszáz fő lakik ott. Van azonban iskola, ahová 60 gyerek jár, meg könyvtár is, és néhány nagyon egyszerű szálláshely, valamint két Paladar.

Gyerekek játszottak házilag tákolt „gördeszkáikkal”

Autóval a Turquino Nemzeti Park bejáratáig lehet menni, onnan már csak szervezett formában lehet tovább. Szállásunk közvetlen a park bejáratánál, egy betonbungallókból álló kempingben, a patak partján volt. Az utcán, ahol csak ritkán jár autó, gyerekek játszottak házilag tákolt „gördeszkáikkal”. Ez nem más, mint néhány összeszegelt deszka, alatta kerekek kiszuperált golyós csapágyakból. A fék pedig egy nagy gumidarab, amit a deszkákhoz erősítettek. A hegyekben élő emberek a nehéz holmikat ilyen szerkezeteken húzzák fel, ha pedig éppen nincs használatban, a gyerekek örömmel játszanak vele.

Két házzal arrébb láttunk egy kis táblát, amely éttermet hirdetett. Beljebb lépve láttuk, hogy az udvaron van néhány asztal. A háziasszony elénk jött, érdeklődésünkre elmondta, mivel tudna szolgálni vacsorára. Megegyeztünk, hogy kb. két órával később visszamegyünk, addig elkészíti az ételt. Házias, szívből jövő egyszerű és finom étel volt, így másnap szívesen mentünk vissza.

Természetesen tettünk egy túrát a Nemzeti Parkban: egy Ssangyongba belezsúfoltak 11 embert és úgy vittek fel bennünket a 45%-os emelkedőn. Ez az ország legmeredekebb útja: 750 méteres a szintkülönbség öt kilométeren. Mire felértünk, füstölt az egész autó és nagyon büdös, égett szaga volt.

Gyalog folytattuk az utat Fidelék nyomában, kis tábla hirdette, merre van az ő háza. Egy keskeny ösvényen indultunk el, majd csúszós sziklák, kiálló gyökerek, guruló kövek nehezítették a terepet, mely helyenként igen meredek volt. Elhaladtunk a gazdák házai mellett, akik a kezdetekben támogatták, élelemmel látták el Castroék viharvert, maroknyi csapatát. Benéztünk az egykori orvosi rendelőbe, a házba, ahol a Commandante lakott (az asztala, ágya és a hűtőszekrénye még mindig ott áll), a generátorházba, mely az áramellátást szolgáltatta. Aztán a konyhába és a nyomdába is, ahol a toborzó propagandaanyag készült. Ezek a faházak egymástól 1-1,5 km-re, jól elrejtve fekszenek, és egyre nehezebben elérhetőek. Mire felkaptattunk az utolsó kunyhóig, ahol a rádió adó-vevők voltak, kellett néhány perc, hogy rendeződjön a légzésünk. Körülbelül két évet töltöttek itt a Sierra Maestra hegyvidékének védelmében a lázadók, míg annyira meg nem erősödött a csapatuk, hogy nekivágtak megdönteni a kapitalizmust. Che Guevara Santa Claraban, Castro Santiago de Cubaban, testvére, Raul pedig északon vezette a győztes csatát.

2 évig volt Fidel Castro lakhelye ez a hegyi kunyhó

Igazán nagy élmény volt, utána megérdemelten járt a kiadós pihenés. A szállásunknál, a patakparton ejtőztünk vacsora előtt. Egy kakas szemtelenkedett körülöttünk, aki mindenáron el akarta venni tőlünk a rágcsálnivalónkat. Mellettünk pedig egy malac turkált. Egy szóval nagyon idilli volt a környezet.

⇒ Santa Clara 

A város, melynek nevével összeforrott Ernesto Che Guevara neve, aki ’58 decemberében itt vezette a győztes csatát a kapitalizmus ellen. Így a település fő látványossága a Che emlékmű és mauzóleum.

Gyógyszertár

1997 októberében Castro kezdeményezésére hazaszállították Bolíviából Che maradványait és ott helyezték örök nyugalomra. Az emlékhely monumentális. Che Guevara óriási szobra kémleli a vidéket a magas talapzatról, lábai előtt hatalmas felvonulási tér. A mauzóleum bejáratánál vörös szegfűt árulnak. Bent hosszú urnafal, melyben Che hős katonák közt a fő helyen nyugszik, előtte óriási örökmécses.

A szemközti múzeumban olyan ereklyék, mint Che bizonyítványa, gyerekkori rajzai, ruházata, fegyverei, használati tárgyai vannak kiállítva rengeteg fotó társaságában. A számomra legmeglepőbb fotón a Sierra Maestra vidékén egy fa alatt Castro hátulról tartja Che fejét, akinek a szájában egy fogorvos dolgozik.

⇒ Baracoa és Guantanamo

Úton Baracoa felé áthaladtunk Guantánamo városán is. A hírhedt amerikai börtön megközelíthető volna, de csak szervezett formában és külön oda szóló vízummal, hiszen amerikai felségterületen fekszik. Előző este a Trubadúrokat támogattuk egy CD megvásárlásával. Gondoltuk, hallgatjuk őket egy kicsit útközben. Már akkor kételkedtem a lejátszás sikerében, amikor a kezembe vettem a lemezt: egy házilag megírt, csupa karc lemez volt, viszont – mintegy kedves kis bocsánatkérésként – rajzoltak rá egy szívecskét és ráírták, hogy LOVE. Maradtunk hát a csendnél. A rádió ugyanis nem igazán működött, mert egy-egy adó csak néhány kilométeren át volt vehető, és akkor is többnyire csak történeteket meséltek José Marti hőstetteiről.

Korallzátony az út mentén

Guantánamot elhagyva a tenger mellett haladtunk. Egyszer csak egy holdbéli táj tűnt fel az út mellett. Kiszálltunk, hogy közelebbről is megvizsgáljuk és nagyon elámultunk. Egy nagy kiterjedésű kiszáradt korallzátonyon sétáltunk! Gyönyörű volt a rengeteg kővé vált korall, tengeri szivacs. Azt gondolom, hogy máshol az ilyen terület el lenne kerítve és talán fölé épített stégeken járva megtekinthető volna némi belépőért cserébe. Itt pedig szabad a gazda, a talpak alatt törnek a természet kincsei…

Folyt. köv.

Fotók és beszámoló: Lachout Noémi

***

Ha lemaradtatok az előző részekről, itt elolvashatjátok: 

1.rész: Jegyrendszer, üres polcok és színes autócsodák Kubában

2. rész: Karibi életérzés vár Kuba legnagyobb városaiban

3. rész: Kubai szivargyárak és dohányültetvények nyomában

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal, is, további érdekességekért pedig csatlakozz facebook oldalamhoz:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!