Mert utazni jó, utazni érdemes...

Hasznos tippek utazási rosszullét ellen

Vannak szerencsés emberek, akiknek mindegy, hogy hajóra, repülőre vagy buszra szállnak, meg sem érzik a hullámokat, a turbulenciát vagy épp a hajtűkanyarokat. És léteznek kevésbé szerencsések, akik bármilyen közlekedési eszközön képesek kidobni a  rosszul lenni 🙂

Én sajnos az utóbbi kategóriába tartozom.

Gyerekkoromban mindenki azt mondogatta, majd kinövöm a rosszullétet. Nem így történt. Sőt, idővel egyre rosszabb lett. Jártam orvosnál is, aki betudta egy idegrendszeri gyengeségnek és azt tanácsolta, próbáljak meg együtt élni vele. Köszi!

Mivel jár az utazási rosszullét?

Az utazási betegség gyakori tünete a szédülés, hányinger, remegés, sápadtság, hideg verejtékezés, ájulásérzés, fejfájás, nyálzás.

Buszon és autóban mai napig nem tudok hátul ülni, a hajón vannak jobb és rosszabb napjaim, de az igazi kihívást mégiscsak a repülő jelenti. Merthogy imádok utazni és a messzire utazást repülés nélkül igencsak nehéz kivitelezni.

Életem első repülőútját végighánytam, azóta csak gyógyszerrel vagyok hajlandó gépre szállni, de valljuk be, ez hosszú távon nem megoldás. Európán belül még kibírható egyetlen kapszula sok-sok mellékhatása, de messzebbre már jó ideje nem merek elindulni a fenti okok miatt (pedig nászútra úúúúgy elmennék valami egzotikus helyre) 🙁

Fotó: Pinterest

Talán ez is közrejátszott abban, hogy elkezdtem utazós blogot írni. A saját élményeim mellett így olyan távoli helyekről is írhatok (és álmodozhatok), ahol eddig még nem jártam és lehet, hogy soha nem is fogok. És nem azért, mert nincs hozzá kedvem, nincs elég pénzem vagy időm arra, hogy messzire utazzak. Nem. Egyszerűen csak utálok repülni és utálom, hogy csak segítséggel tudok végigcsinálni egy hosszabb repülő- vagy hajóutat. Ez van. Maradok a jó öreg Európában 🙂 

Sok mindent kipróbáltam az elmúlt évek alatt, valami bevált, valami kevésbé. Most összegyűjtöttem néhány tuti tippet, hogyan lehet legyőzni az utazási rosszullétet. És mivel a fizikai fájdalom sokszor kéz a kézben jár a pszichés tünetekkel (szorongás, félelem, klausztrofóbia stb.), a következő ötletek közül néhány azokra is megoldás lehet.

⇒ MEGERŐSÍTÉSEK, POZITÍV GONDOLATOK

Valakinél működik, hogy megbeszéli magával: “minden rendben lesz”, “jól érzem magam”, “csakazértis el fogok jutni álmaim trópusi szigetére” stb.

Tapasztalatom: az élet más területein gyakran alkalmazok pozitív megerősítéseket. Félelem esetén elég jól működik, fizikai rosszullétre viszont nálam nem vált be.

⇒ MEDITÁCIÓ

Vallási meggyőződéstől függetlenül érdemes gyakorolni a meditációt, ami megnyugtatja az elmét és ezáltal a testet is. A meditáció alapja az egyenletes levegővétel, ha rosszullét esetén erre koncentrálunk, elkerülhető a hányinger.

Tippem: Szívd be orron át egyenletesen a levegőt 3 mp-en keresztül, tartsd benn 2 mp-ig, majd szájon át fújd ki 5 mp-en át. Ezt ismételgesd addig, amíg meg nem nyugszol 🙂  

⇒ ALTATÓ, NYUGTATÓ

Senkit nem szeretnék gyógyszerek bevételére buzdítani, főleg mivel a mellékhatások mindenkinél mást és mást eredményezhetnek. Ezért aztán nem is írok konkrét gyógyszerneveket, a patikában adnak bővebb felvilágosítást.

Léteznek hányinger elleni készítmények, vannak gyengébb és erősebb nyugtatók, illetve altatók, amikkel elviselhető akár egy hosszabb repülőút is. 

Tapasztalatom: Én évekkel ezelőtt Kanadában szereztem be egy szuper nyugtatót, amivel végig tudtam aludni vagy legalábbis bóbiskolni az összes repülőutat. Ma már kétszer is meggondolom, mit viszek be a szervezetembe, de sajnos van az a pont, amikor muszáj gyógyszer után nyúlni 🙁

⇒ GYÓGYNÖVÉNY-KIVONATOK

A gyógynövényes készítmények is igen hatásosak tudnak lenni a bajban. Valaki a Béres Antifront kapszulára esküszik, mások a macskagyökér-kivonatot vagy a Moksa-cseppeket ajánlják.

Homeopátiás szerek közül a Cocculine a csodaszer: Természetes hatóanyagokat tartalmazó komplex homeopátiás gyógyszer az utazási betegség tüneteinek megelőzésére, kezelésére.

Tapasztalatom: Én eddig csak a Bach elsősegély pasztillát próbáltam, és úgy-ahogy működött. A szopogatós cukorka füldugulás ellen is jó lehet, konkrétan a hányingert nem szünteti meg, de nyugtatásra kiváló.

⇒ FIGYELEMELTERELÉS

Valakinél beválik a folyamatos beszéd, az olvasás, zenehallgatás, játék, film- vagy sorozatnézés. A  lényeg, hogy elterelje a figyelmet az igazi történésről, vagyis a repülésről 🙂

Tapasztalatom: Bár imádok olvasni, vonat kivételével egyik közlekedési eszközön sem bírom ki rosszullét nélkül. A beszélgetés, zenehallgatás, filmnézés eltereli a gondolatokat, de a hányingert sajnos nem szünteti meg.

⇒ ÉTELEK, ITALOK

Érdemes nem üres gyomorral nekivágni a hosszú útnak még akkor is, ha tudjuk, a hányinger elkerülhetetlen. A kávéfogyasztás ilyenkor tilos, hiába azt érezzük, hogy frissít, bizony sok folyadékot von el a szervezettől, a dehidratáltság pedig nagyon nem jó rosszullét esetén. Szintén kerülendők a fűszeres, nehéz ételek. Sokan az alkoholra esküsznek, ami azonnal a fejbe száll, én még nem próbáltam, de biztos működik 🙂 

Háborgó gyomorra jó lehet a szénsavas ásványvíz, a gyömbéres készítmények (pl. tea) vagy a száraz keksz. 

Tapasztalatom: Víz, víz, víz! Víz nélkül egy lépést sem teszek sem repülőre, sem hajóra. Folyamatosan kortyolgatom, néha szorongatom a palackot. A hányingert ugyan nem szünteti meg, de pszichésen hat 🙂

 

⇒ SZÁMÍT AZ ÜLÉS HELYE

Állítólag a szárny közelében kevésbé ráz a repülőgép, ezért érdemes odaülni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket. Én ültem már legelöl és a hátsó sorokban is, ablak mellett és folyosóhoz közel. Tény, hogy valóban a szárnyak közelében kevésbé dobál a gép (de csak ha nagyméretű repülőről van szó. A kicsinél teljesen mindegy 🙂 )

⇒  ILLATOK, ILLÓOLAJOK

Rosszullét esetén a legjobb lenne azonnal friss levegőre menni, de valljuk be, ez repülőn aligha lehetséges. Léteznek viszont apró üvegcsék, tele csodatévő növények olajával, amik sokat segíthetnek nekünk. 
1 csepp oregánó, gyömbér vagy borsmenta olaj a csuklóra csodákat tesz! Lélegezzük be 3szor az illatot és próbálunk ellazulni! A 100%-os minőségű, bio olajak belsőleg is alkalmazhatók, ezek használatáról érdemes kikérni aromaterapeuta tanácsát.

Hogy mi a tuti megoldás? Sajnos nem tudom. Mindenkinek másképp működik a szervezete, érdemes kitapasztalni, melyik módszer működik és melyik nem. Mindenesetre remélem, hogy a fenti felsorolásból találtok hasznos információkat és ha ezen kívül még tudtok javasolni bármit utazási rosszullét ellen, osszátok meg velem!

***

Legközelebb a repüléstől való parát/félelmet/szorongást veszem górcső alá. Bármilyen történeted van ezzel kapcsolatban vagy hasznos tanácsod arról, hogyan lehet túlélni több órányi repülést félelem nélkül, oszd meg velem ⇒ mertutaznijo.utaznierdemes@gmail.com

/Fotók: tumblr, pixabay/

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal, is, további érdekességekért pedig csatlakozz facebook  vagy Instagram oldalamhoz!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!